NFL weekend

Ezen a hétvégén...

kicsit más lesz a foci.

aláírtam

Pénteken tehát hívott az arc, hogy engem választottak és hogy küldene egy szerződésajánlatot. Hétfőre meg is kaptam, nekem kifejezetten tetszettek benne a dolgok, szóval elégedetten írhattam alá (valszeg így is úgyis aláírtam volna, csak így legalább mégis.. :) ). Azóta a várható jövedelmem fügvényében kicsit megugrott a jelenlegi fogyasztásom és már olyanokon gondolkozom hogy beruházok egy vasalóba. A melóról dióhéjban: junk bondok vállalatait fogjuk elemezni intézményi befektetőknek. Az irodáról ez talán már egy kicsit régi fotó...

Szóval van munkám, pontosabban november 5-től lesz. Addig most alig lesz dolgom, bankszámlát már nyitottam (kaptam mellé mobiltelefon-biztosítást is), hétfőn megyek TB interjúra, más kb nincs is addig. Talán lenyírom a füvet a backyardba, megnézem a dvd-ket amiket tegnap vettem a kínaitól... Meg megvettem Damodaran Investment Valuation-jét, szóval olvasgatni fogok. Főnök is írta hogy küld még olvasnivalót csak hogy ne unatkozzak annyira. Pityu tegnap hazahozott 3 üveg (éppen kibontott, 90%ig fullos) portugál bort a követségről, azokat fogom kortyolgatni titokban :). Madeiráról vannak, sztem édesebb mint az aszú és van amelyik 30 éves... Szóval sztem a borok többet értek mint amennyit cashban aznap kapott a srác.

az árakról

Szóval biztos mindenki tudja hogy London a világ második legdrágább városa, de mit is jelent ez valójában? Azon túl hogy havi 260 fontot fizetek a szobánk feléért, vagy hogy a metrobérlet 1-3 zónára havi 100 font felett van, most már gyűjtöttem egyéb tapasztalatokat is.

Ha bemegyek egy nagyobb szupermarketbe, találok egész olcsó termékeket is, tehát ott nem tudnak jobban lehúzni mint bárhol máshol tennék, de ha a (bel)városban szeretnék valamit akkor rájöttem hogy néha jobb nem átszámolni a dolgokat (vettem én már fél liter ásványvizet 1 fontért). Pénteken a második interjúmra kellett 5 oldalt nyomtatni (4 fileból), amit gondoltam bőven lesz időm megcsinálni a két interjú között majd a városban valahol. Kb. fél óra keresgélés után megtaláltam a kerület kb egyetlen nyomtatóhelyét, ahol megmondták hogy 1 oldal 10p-be kerül. Mondom király, nyomassuk. Erre mondja hogy ezen felül lesz még a "kezelési költség", ami a file-ok megnyitását jelenti amúgy, és file-onként 2 font (1 font kattintásonként). Szal az 5 lapért 8.5 fontot szeretett volna, mondtam hogy ezt akkor még átgondolom mégegyszer. Később találtam egy másik helyet, ahol a nő 5 fontot mondott. Úriember ilyenkor elmosolyodik és azt mondja: "Hmm, milyen olcsó..."

visszahívás

A csitri a végén mégis kapott egy visszahívást, lehet lesz belőle egy komoly (?) kapcsolat mégis... :)

mint egy kezdő csitri

Bocsi, kicsit rég írtam. Hétfőre volt egy második fordulós interjúm, arra tanultam distressed companies' financing-et... A felvételizető cég nekem nagyon tetszett, elemző cég aki a túladósodott vállalatok kötvényeit értékeli. A hétvégén tanultakból persze semmi sem kellett, az interjú meg egy kicsi tárgyalóban volt ahol a polcokon körös-körül mesekönyvek voltak. Valami gyerekkönyvkiadó a szomszédjuk az emeleten, szóval beültettek a Micimackók és torz brit mesefigurák közé a Head cég adatait értékelni két és fél órán keresztül. Ez a része a dolognak olyan közepesen lett veretős, de összeségében nem volt rossz, azt mondták kedd vagy szerdán visszajeleznek. Szóval csütörtök este van, és a hetem kb mint a kezdő randizó LÁNYNAK, úgy ment el. Mikor hív már, miért nem hív, vajon csak taktikázik? Működik a telefonom? Hívjam én? Szóval kb az összes stádiumon átmehettem bazzz. Na mind1, most a "már túl vagyok rajta" fázisnál járok, amit mindannyian tudunk hogy nem igaz:) - de a remény hal meg utoljára. Na mind1, írtam faszinak emailt hogy mi van (sztem én vagyok a tartalékuk...) és holnap megyek két másik interjúra fejvadászokhoz. Szóval az ember próbálkozik...

nyelőgép

Nyilván nem kellett volna még a nyáron Tiszap-ben beborulni kenuval és a mobilommal a vízbe, és nyilván nem kellett volna kizárólag a teló memóriájában tartani a bankkártyáim PIN kódjait. Nyílván még otthon el kellett volna gondolkoznom hogy hogy lehet orvosolni a problémát, és nem nyilván tudhattam volna hogy az angoloknál néha nem lehet csak úgy fizetni az otthoni kártyával mert nincs benne réz-chip. Nyilván az ATM autómatánál nem kellett volna (Somtom faterjának példáját követve, haha) 3szor egymás után ugyanazt a PIN kódot beverni, ha már egyszer kiírja hogy azt nem fogadja el. És nyilván érthető hogy a gép a negyedik próbálkozásra elnyelte a kártyámat, nyílván a saját biztonságom érdekében...

Most pár napig (az eddigieknél is) szűkösebbek a forrásaim.

keep smiling

Azt mondanám hogy nem kicsit bunkók a londoniak. Próbálok beilleszkedni és nem magam elé engedni az embereket a boltban (sőt, ahol lehet inkább a másik elé vágni), ha valakinek neki megyek (ez gyakori mert ők nem kerülnek ki és lassan én sem őket) akkor mégcsak meg sem fordulni, bocsánatkérés gyakorlatilag nem is létezik. Embereket természetesen fotózásnál nem kikerülni, szemetet utcán szétszórni, ellenben érthetetlen hogy az autós társadalom miért áll meg a zebránál ha zebra felé nézek már akkor is. Még jó hogy nem vezetek, ezt itt nehéz lenne megszokni. :)

Ma rájöttem hogy térkép nélkül nem ismerem Londont, és hogy a Tower Bridge bizony a másik irányba van mint hittem (kis séta után be kellett látni..). Mai nap másik tanulsága, hogy amikor a 80 éves házaspár elküld sétálni ("you really shouln't take the bus, it's such a lovely walk."), az egy néhány mérföldes egy órás utat jelent...

But let's keep smiling! :)

a ház

Ígértem hogy nyomok fel képeket a kéróról. Magyar zászló ott ficcen az ablakban, török gyerek a szomszédban az örök barátság jegyében. Kertben mossa a fogát természetesen.

Második kép a (nem túl nagy) szobám (nem túl nagy) fele, még tegnap Pityu nékül. Azóta persze megérkezet rontani a levegőmet és a hülyeségeivel bombázni :). Ma persze egész nap szórakoztatott, most van az első 5 perce hogy hasznosította magát: szűri le a tésztát és reszeli a sajT.

az angol WC hazájából

Immár a szoroson túlról. Tegnap este érkeztem, két bőröndben fért csak el az a szerencsés 42 kg az életemből (plusz laptop és öltönyök), aki most velem folytathatja tovább. Én nem voltam szerencsés hogy ezt a kis túlsúlyt végig kellett cipelnem Londonon... De most már itt vagyok, ma este jön Pityu, még nem tudom hogy mondom majd meg neki hogy a (kicsi-kicsi) szobánkban már nincs hely a ruháinak (az enyéimtől) és neki sem. Szóval még lehet kicsit át kell csoportosítani a dolgaimat. Fotót majd készítek a szobámról és a környékről, egyelőre még várom Pityut a bútortologatáshoz, majd aztán fotózok.

Ma vettem párnát, paplant, 20 ruhafogast, szennyeskosarat, némi kaját, kólát és már van angol mobilszámom is. Sajnos azon fizettem egy elég nagy tanulópénzt (le sem merem írni), mert T-mobile boltban sokkal olcsóbb lett volna a T-mobile SIM kártya (utólag abszolút logikusan hangzik). Mindegy, van mobilszámom!

Szóval a hely: tipikus londoni külváros, vártnál kisebb szoba (pedig nem egy szalont vártam), kisebb fürdőszoba (mintha Tokyoban lennék), de ami van az legalább igényes. Lakótársaim kivétel nélkül szállodai takarítók, szóval van honnan kitörnöm :). Mindenhol rakás arab, indiai, lengyel, orosz... ja, és magyar :). Na, egyelőre ennyi, nemsokára elkezdek állást keresni