Ők is elkúrták

Ez annyira jó volt ma hogy muszáj volt kiraknom.

Plusz még egy ehhez kapcsolódó mail Dec 16-ról:

Sent: 16 December 2008 11:26
Subject: 1 year on: oh how the times change!!!!!!!!

On this day 1 year ago RBS paid $100bn for ABN Amro:

For this amount it could buy today…

Citibank $22.5bn
Morgan Stanley $10.5bn
Goldman Sachs $21bn
Merrill Lynch $12.3bn
Deutsche Bank $12.7bn

And still have $8bn change….with which it could buy GM, Ford, Chrysler and the Honda F1 team!!!!

Természeti katasztrófa

Hétfőn 19 éve nem látott ítéletidő súlytotta Londont. Egyetlen busz vagy vonat nem közlekedett aznap, a metróvonalak nagyja is leállt. Az irodába kb. 20%-unk ért csak be.

A 'természeti katasztrófa' kb. 2 milliárd fontba került aznap a városnak (recesszióban ez már persze nem oszt nem szoroz).

Sikerült megörökítenem...

...15 centi hóról beszélünk.

Én csináltam...

Age of turbulence

Nyilván nem egyszerű megmondani, hogy ki, mikor és honnan kezdte el fújni a lufikat.

Az age of turbulence kellős közepén lehet a nagy öregre mutogatni (és nyilván joggal mert valahol minden egyes alkalommal egy masszív kamatvágással egyre több hülyét mentett meg a Fed), de ez inkább az gazdasági döntéshozók általános tehetetlensége és tenni nem is akarása volt olyan folyamatokkal szemben, amikről nehéz lett volna bármikor is azt mondani hogy veszélyek nélküli vagy hogy fenntartható.

A világ belecsuklott egy eszeveszett pénzügyi innovációba, ami az 1980-as évek közepétől 25 éven át fújta a buborékokat és egyre átláthatatlanabbá tette az egyes események globális következményeit. A befektetési bankok gyakorlatilag újjászülettek, ami a szerepüket illeti a pénzügyi piacokon, és ez mint kiderült nem lett az a klasszikus sikersztori. Lehman Brothers
és társai lehet hogy 158 éves nevek voltak, de hogy működésükben csupán 20-30 éve keletkeztek az biztos. De nem szabad csupán a „gonosz” bef. bankokra gondolni akik ész nélkül megvették azt a sok „AAA szuperbiztos” CDO-t, sok hülyét lehet találni a kereskedelmi bankokban is és a politikában is akik mind segítették felépíteni a rendszert. És sok hülyének persze fel is kellett vennie azt a sok kölcsönt (ami ugye a legeslegelső lépés).

Szóval a sok bank rájött hogy hogyan lehet a hülyének is hitelezni úgy, hogy azt ne ő szívja meg, hanem gyorsan tovább adja valaki másnak. A sok kölcsönből nőtt a likviditás, amit a legvégén a háztartások ugyanúgy elköltöttek - tehát szükségszerűen a sok kölcsönt a házaik értékének srófolásába tették át. Amikor évi 20%-kal nőnek az ingatlan árak, akkor azért már lehet arra gondolni hogy honnan ez a hirtelen nagy kereslet, a népesség már csak nem nőtt ennyire (talán a beszökő mexikóiak, de azok nem hiszem hogy a miami kertvárosba mentek egyből). Szóval nyilván a sok új kölcsön, ami még több lett, mert a háztartások minden évben újrafinanszírozták a kölcsönüket, mivel a házuk már tobbet ért, és mivel a bank már nagyobb loan-to-valuet volt hajlandó kölcsönözni. Aztán jöttek még a buy-to-let és a self-certified kölcsönzők, ami külön vicc persze. Elég volt interneten rákattintani, hogy „igen, ki tudom majd fizetni”, és már meg is kaptad. A bankok persze továbbpasszolták a szar nagyját, később aztán befektetésként elkezdték venni ugyanazt újra, csak hogy még kevesebb logika legyen a dologban.

A háztartások pedig egészen beleélték magukat hogy a mai világban kölcsönből simán lehet élni, alig gondoltak bele abba, hogy ha kölcsönt vesznek fel az két dolog miatt lehet: vagy többet fognak keresni a jövőben, vagy pedig kevesebbet fogyasztani. Azt hiszem hogy a másodikra alig gondolnak az emberek, az elsőről pedig nehéz elképzelni hogy minden háztartással megtörténik majd (nyilván ha kocsit vesz az ember, az még egy ésszerű fogyasztás simítás is lehet, de a karibi utazás már kevésbé).

Szóval kiépül a nagy rendszer, és amíg épül addig mindenki örül. Van új kölcsön, aki nem lenne képes most törleszteni az inkább felvesz egy újabbat, CDO marad AAA, bankok rájönnek hogy saját tőke alig kell, szednek máshonnan (kölcsön). A diverzifikált kockázatok azonban a szőnyeg alatt mégsem annyira diverzifikáltak, mert minden a lakosságra és annak házaira épül. Ha egy ház ára esik, esik majd a többi is ugyanúgy. És amikor elkezdenek az ingatlanárak esni (mert ha már mindenki felvette a maga 2-3 kölcsönét a házára és elköltötte akkor kinek lenne még pénze újabb házra), mindenkinek csökkennek az eszközei, és sokaknak elfogy a saját tőkéje is. Egy ideig még lappangás van mert a gazdasági szereplők nem hiszik el hogy nem tudják eladni az eszközöket (ezért aztán inkább mindenki ráül a forró krumplijára), aztán viszont rájönnek hogy ez van, likvidálni kell de gyorsan. Árak még lejjebb, equity eltűnik, árak még lejjebb. A pénzintézetek kitűzik a vision falra a „deleveraging” jelszót, a hitelezés mint olyan leáll egy időre. A vállalatok egyáltalán nem kapnak hitelt, akinek most kéne refinanszírozni akármit az húzhatja le a rolót inkább (ez van most, ebből élek). Közben embereket kirúgnak akik majd megint nem fizetik a kölcsönt. Az államosítás jó fegyvernek tűnik, egyenes útja hogy valaki egyedül lenyelje az összes szart mielőtt az átmenne a teljes rendszeren. Persze így a Fannie Mae-t és Freddie Mac-et és a sok bankot az adófizetők (akik valószínű a jó hitelesek voltak) fizetik majd ki, mind a sok hülyét.

Gyakorlatilag nincs ezzel semmi baj, mert ahogy kettővel lejjebb leírtam, a hülyéknek a kapitalizmusban is a pokolra kell kerülni. Az okosnak meg mindig emlékezni kell hogy nincs új a nap alatt, az árak nem nőnek az égig és aki óvatosabb a bullish időkben, az majd bevásárol ilyenkor, „distressed időkben”.

Magyarország meg külön postot érdemelne, de ahogy Jaksity elmondta nagyon helyesen, mi sem csináltunk mást mint azok a hülye amerikai háztartások, akik azt hitték hogy a kölcsönt majd sosem fogják visszakérni, és most meg ott állunk „letolt gatyával a csalánosban”. Nincs min csodálkozni...

Megkezdem a másodikat

Október 2-án 18:05kor érkezem meg a Malév Budapest- London menetrendszerinti járatával. 42 kiló csomag van nálam, két bőrönd, laptop és öltöny természetesen. Nagykabát rajtam, amibe aztán makd kőkeményen beleizzadok a central line-on... elcsodálkozom milyen kurva drága a metró.

Egy éve volt, így kezdődött.

Busszal mentem Gatwickről Victoriáig, ami kétszer annyi idő mint a vonat és sokkal körülményesebb, de az ember kifizeti a tanulópénzeket az elején (pár nap múlva 20 fontért vettem sim kártyát amit a szolgáltatók ingyen odaadnak). Kb. este 10re értem a szállásra, amiről később derül csak ki hogy magának az ördögnek a lakóhelye. Azt hiszem első nap is gyanus volt már. Pityu október 3-án jött meg, együtt szálltuk meg Londont. Első néhány nap elég lehervasztó (erre így utólag jövök rá), meg kell alapozni a dolgokat. Első hétvégén várost nézünk és rájövünk hogy ez nem túl szép (hosszú hónapok és egy-két napsütéses délután kell ahhoz hogy a véleményem helyenként megváltozzon). Később álláskeresés és második héten már néhány interjú. Két és fél hét múlva megkapom az állásomat (csodával határos módon) és November 5-én már kezdek is.

Összefoglalva, azt hiszem elég szerencsésen alakultak a dolgaim, olyan negatív szenáriókat is elkerülve mint hogy:

a., 2 hónap elkeseredett álláskeresés után megtakarításaimat felélve úgy döntök hogy Budapesten próbálok szerencsét.

b., első néhány hét során nem sikerül elsajátítanom a közlekedési sajátosságokat és véletlenül balra nézek egy utcai átkelés során.

c., Október 2-án a malév check-in es hölgy nem engedi fel a 42 kiló poggyászomat a repülőre.

Szóval itt vagyok most, egy gyorsan eltelt év után. Stratford helyett meg Tottenham. Megkezdem a másodikat akkor...

Holnap amúgy felülök egy repülőre és elmegyek Mexikóba. Kb. két hét, kell már nagyon. Majd jelentkezem.

Nem kicsit. Nagyon.

Ez a hét is úgy kezdődött hogy Amerika rájött hogy van még út lefelé. Amikor hallani hogy mégegy buborék kipukkan, és hirtelen europai neveket kezdenek emlegetni mint Fortis, Bradford & Bingley, Hypo, esetleg Unicredit, akkor rájössz hogy elkezdhetsz gondolkozni azon hogy hol a pénzed. Ha belenézek a pénztárcámba találok egy AAA és két AA bankkártyát, de ugye láttam én már karón varjút. Lassan már karón fekete hattyút is, ratingestől meg pláne. A párnámat jelenleg A- nak saccolom (a viszonlyag alacsony rating csak amiatt mert két lengyellel és egy ecuadorival lakom), bármi változás esetén én leszek az első sorbanálló a Lloyds előtt és felezve rakom át a pénzt egy globális diverzifikációt nem ismerő afrikai bankba és a párnámba.

Komolyra fordítva a szót, mindig úgy gondoltam hogy a 30-as évek eleje speciális lehetett abban az értelemben, hogy az emberek átérezték hogy mekkora szopás lehet a vége egy két felelőtlen gazdasági döntésnek. Nem csak a közgazdászok, hanem a zöldséges és a fodrász is. Nem azt mondom ugye hogy királyság lehetett anno átélni, hanem hogy egy speciális időszak volt. Ezért is egyértelmű hogy a kétezer nullás évek második fele (2008-09 lesz, ha valaki tudja majd pontosan a dátumot) is ezen a szinten kerül majd be a könyvekbe. Hogy mást ne mondjak, a metroúsjág címlapján a brókerek és a Lehmanok leszorították Britneyt és Angelina Joliet, egészen hihetetlen teljesítmény. És a zöldséges és a fodrász is azon gondolkozik már hogy most mi történik.

És érdekes nézni, hogy ebben a globális pénzügyi elkúrtuk időszakban is egyes emberek inkább a shortot hibáztatják mint a saját buborékaikat, legyen az trader vagy jelzáloghitelező, vagy rating agency. Nyilván ilyen környezetben már nem egészséges a short, ezt elfogadom (főleg pénzügyi szektornál a short idő után öngerjesztő, míg a long nem), de azért furcsa nézni ahogy a világ politikusai felmutatják az ördögöt. Régen a szivarozó keménykalapos bankár volt a gonosz, most meg a longot ádázul megvető buborékpukkasztó "speki".

Végülis persze mindegy, mert a fodrász és a zöldséges saját érdekében inkább összedob 700 milliárdot, ami majd így vagy úgy megment mindenkit. Azért itt-ott egy két ember elkúrt valamit, azt hagyjuk meg. És nem kicsit...

Exciting times!

Ma muszáj írnom egy postot. Izgalmas időket élünk ugyanis. Jó lehet ma Londonban az embernek ha irodai költöztető mondjuk, karton dobozokat gyárt, zacis vagy használt luxusautó-kereskedő (tehát ha a kép jobb oldalán helyezkedik el). Holnap biztosan le lehet majd ülni a Jubilee line-on Canary Warf felé...

A kapitalizmus csőd nélkül olyan mint a kereszténység pokol nékül.

Ja, és a szóbeli csoki jár Márton kollégának a képért természetesen.